Ma már egyre többet foglalkozunk az energiahatékony épületekkel, passzívházak tervezésével, így számunkra elengedhetetlen az innovatív hőszigetelési módszerek és technológiák ismerete. Már elérhetőek olyan transzparens hőszigetelések, melyek nagyon jó irányba tudják mozdítani az épületek energiafelhasználási mutatóját.
Lássuk, melyek ezek.
OKALUX
Az OKALUX nevű cég olyan üvegszerkezetű szigeteléseket gyárt, amelyek segítenek kordában tartani a nagy homlokzati üvegfelületeken a hőveszteséget.
A technológia lényege, hogy az üvegsíkok közé átlátszó kapilláris csövekből kialakított hőszigetelő lemez kerül. Ez a szigetelő réteg fénytörést hoz létre, így a nap sugarai szóródva jutnak el a belső terekbe. A két réteg közé (szigetelőlemez és üveg) kerül az üvegfátyol, a külső üvegrétegek között pedig argon, levegő vagy krypton gáz van, melyek áramlását a szigetelőlemez kapilláris csövei légpárnaszerűen akadályozzák. A fénytörés miatt a helyiség kellően meg lesz világítva, de nem jut be éles, vakító fény, így a felmelegedést is akadályozza, ugyanakkor a kintről belátást is biztosítja. A kapilláris csövezés maradéktalanul átengedi a látható fényt, és a színek természetességén sem változtat.
A termék általában 30 X30 cm-es mérettől 1,5 X 4,5 m-es méretig elérhető, vastagsága 8 mm-től 40 mm-ig terjed. Alacsony a hőátbocsájtási tényező, Ug = 1,3 – 2,7 W/m2K. Ez két réteg üvegezésre értendő, hárommal akár az Ug = 0,8 – 1,2 W/m2K érték is elérhető. A g érték 0,15. A szerkezet ára nagyságrendileg 125 – 200 € / m2.
Magyarázat: Az Ug az az érték, melyből megtudjuk, hogy egységnyi idő alatt 1 m2-nyi üvegfelületen 1K hőmérsékletváltozásra mennyi hőenergiát veszítünk. A g értékből (% mértékegység) azt tudjuk meg, hogy a kívülről jövő hőenergiából mennyi fog átjutni a beltérbe, méghozzá a közvetlen betűző nap energiáját, és a felmelegedő üvegfelület hőleadását együttesen figyelembe véve. Minél alacsonyabb ez a szám, annál kevésbé kell a klímára hagyatkozni nyáron, így a fenntartási költsége az épületnek csökken.
OKAGÉL
Az OKAGÉL nevű szigetelő szerkezettel már elérhető akár Ug = 0,3-0,6 W/m2K hőátbocsátási tényező is.
Ennél a terméknél az üveglapok közé szilícium – aerogél kerül, kb. 3 – 4 cm vastagsában. Ez az úgynevezett aerogél 95%-ban tulajdonképpen levegő, áttetsző anyag, és a legalacsonyabb tömörségű anyag, amelyet még szilárdnak nevezünk. Tulajdonképpen egy háromdimenziós hálóról van szó, ahol egy zárt rendszerben állnak össze a gázmolekulák, így a mozgásuk meg van gátolva, így a hőveszteség nagyon kicsi lesz.
A terméket általában 50 X 50 cm-estől , 2 X 3 m-es tábláig gyártják, az ára kb. 450 – 750 €/m2.
OKASOLAR
Az OKASOLAR egy olyan kivitelű termék, melyben az üveglapok között speciális bevonattal ellátott, acélból készült lamellák vannak, melyek 16 mm szélesek.
Amikor nyáron magasan áll a nap, ennek a terméknek kiemelkedően jó a nap elleni védelme, és mégis, mivel alacsony napállás esetén pedig jól töri meg a beérkező fénysugarakat, kiválóan világítja meg a belső helyiségeket. Két típusú gáztöltet lehetséges itt is a lapok közt. A hőátbocsátási tényező Ug = 0,6 – 1,1 W/m2K.
Ára hozzávetőleg 275 – 550 €/m2.
bevilágítás normál üvegezéssel bevilágítás OKASOLAR üvegezéssel
Az OKALUX-on kívül foglalkozzunk még a STO termékével is, a STOSOLAR-ral.
Ez a hőszigetelő egyfajta szolárfalat képző, nem direkt módon hasznosuló termék.
A szolárfal kialakításához átlátszó ragasztóval felhelyezett üvegszövetből képzett vakolatot használnak, melyen áthatol a napfény. A vakolat alatt kapilláris csövek vannak, melyek továbbadják a fényt egy abszorber felületig. Ez a fekete felület felel azért, hogy a napsugarakból nyert energia 95%-a hőenergiaként hasznosuljon, majd ezt a hőenergiát a szigetelés mögötti fal tárolja és juttatja el befelé, az élettérbe. Ezzel tulajdonképpen egy napfénnyel üzemeltetett falfűtés alakul ki. A szerkezet 12 – 16 cm vastag. A cég ezt a terméket tervezte továbbfejleszteni, folyamatosan újabb rendszerekkel kísérletezik.
Ezek az érdekes új rendszerek nagyon jól használhatóak olyan házaknál, ahol a hőveszteség sok kiküszöbölendő problémát szokott okozni. Használatukkal az épülő ház energiaigénye alacsony lesz. Ezeket a transzparens hőszigeteléseket is okosan kell azonban betervezni. Északi falaknál maradhatunk továbbra is a nagy tömegnél és minél vastagabb hőszigetelésnél, a déli oldalakra azonban nagyon jó megoldás, hisz ide szoktuk eleve a nagy üvegfelületeket betervezni. Fényáteresztő képességük és hőszigetelő tulajdonságuk együtt sok helyzetre megoldást jelent. Figyelni kell azonban arra, hogy a ház belső tereinek klímáját vegyük elsősorban figyelembe, így mindenképpen arányosan és körültekintően kell az üvegfelületek és szolárfalak tervezésénél eljárni, szem előtt tartva azt is, hogy a szolárfalak hőnyeresége 6 – 8 órás átfutási idővel fog hasznosulni, ezzel szemben az ablakok esetében ez a hatás azonnal jelentkezik. Tény azonban, hogy a technológiák az árnyékolásban, bevilágítottságban és az ideális hőérzet kialakításában nagy segítséget nyújtanak.
Ha építkezésen gondolkodsz jelentkezz ONLINE KONZULTÁCIÓ -ra: vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailben: gortvaepitesz@gmail.com , vagy az alábbi telefonszámokon: +0620 956 4325 és +0620 428 0367 !