Hihetetlennek tűnik, de tényleg létezik a valóságban olyan faanyag, amely átereszti a fényt. Néhány évvel ezelőtt Svédországban és az USA-ban nagyjából egy időben sikerült egy olyan módszert alkotniuk egyetemi kutatóknak, mellyel ezt a tulajdonságot el lehet érni. Korábban is volt már hasonló eljárás, melyet a biológiában használtak a fa mikroszkópikus vizsgálatának megkönnyítésére, azonban a természetvédelem és a rekreációra való igény építészeti térnyerésével igény merült fel ennek nagyobb méretekben történő alkalmazására. Erre irányultak az egyetemi kutatások. Egyelőre úgy fest, hogy eredményesek a tesztek.
Kétféle eljárás lehetséges, az egyik, hogy a fa színét adó lignint kivonják a fából, a másik, újabb módszer, hogy megváltoztatják a lignin tulajdonságait kvázi főzéssel, és ettől az áttetszővé válik. Az utóbbi megoldás a kíméletesebb a faanyag számára, kevesebb mikrosérülést okoz. Az áttetsző faanyagot ezután epoxy gyantátval kell kezelni. Fontos, hogy környezetbarát gyantát használjanak a gyártás során, hiszen az egész folyamatnak az a lényege, hogy természettudatos, öko alapanyagot kapjunk. Az alapanyag vastagsága hatással van a végeredményre, minél vastagabb, annál kevésbé lehet kivonni a lignint, de ennek a problémának az áthidalásán már dolgoznak a kutatók.
Bár meglepő, de az eljárás nem gyengíti el a faanyagot, sőt, megnő a teherbíró képessége, ezért az ilyen fa felhasználásával például vékonyabb gerendázattal lehet egy szerkezetnél azonos teherbírást elérni, mint hagyományos faanyaggal, így olcsóbb lesz a végeredmény. A faanyag kártevői ellen is megoldás, hiszen az epoxy gyanta teljesen hozzáférhetetlenné teszi a felületet a rovarok és gombák számára. Azonban a legnagyobb újítás ebben a fejlesztésben minden bizonnyal az esztétikum. Egészen friss, új megoldások és stílusirányzatok kialakulásához vezethet az építészetben és a belsőépítészetben egyaránt. Az epoxy gyanta a faanyagot teljesen vízhatlanná teszi, ez is bővíteni fogja a kezelt faanyag felhasználhatóságának lehetőségeit, hiszen így akár vízben kialakított szerkezetek készítésére is alkalmas. A különböző eljárásoknak köszönhetően az erezetet hagyhatják láthatóan, de akár teljesen el is tudják tüntetni, így nagyon sokféle izgalmas küllemű faanyag nyerhető, amely akár bútorlapokként, burkolatként vagy munkapultként is felhasználható.
Most, hogy fellelkesültünk a technológia iránt, le is hűtjük a kedélyeket, ugyanis bár ígéretes az eljárás, még meglehetősen az elején járunk a kutatásnak, így a tömeggyártás feltételei (fenntarthatóság, megtérülés) még nem adottak. Annyira korai még ez a fázis, hogy a jogi engedélyeztetések, szabványosítás még mind hátravannak, és még meg kell oldani a vastagság miatti fent taglalt problémát is. Elmondható tehát, hogy bár ígéretes technológiáról beszélünk, amely minden bizonnyal sikeres és népszerű lesz a tömeggyártásba kerülés után, azonban nem a közeli jövőben fog elterjedni, mert addig még rengeteg munka van a kutatók előtt. Nagy izgalommal várjuk a további eredményeket.
Szerző: Dósa Zoltán
Ha építkezésen gondolkodtok, és belevágnátok, gyertek el konzultálni hozzánk, ahol részletesen elmondhatjuk és megmutathatjuk Nektek, mire érdemes figyelnetek, milyen szerkezetekben, anyagokban, gépészetben érdemes gondolkodnotok, és milyen terveket ír elő minimum a jogszabály, illetve milyen tervekre lesz szükség ahhoz, hogy a kivitelező tényleg álmaitok otthonát építhesse meg!