Sukoróra tervezett családi házunk története még 2013-ban indult, ekkor kerestek fel minket az építtetők, akik olyan házat szerettek volna, mely biztosítja a nyugodt környezetben, tiszta levegőn való elvonulást, a pörgős fővárosi napok után.
Erre tökéletes helyszín volt a Velencei-hegység magaslatán fekvő idilli település. A helyszín adottságai nem is lehettek volna kedvezőbbek: maga a tervezési terület is igazán értékes, hiszen egy erdőben található telekről volt szó, déli irányban kivételesen szép kilátással a természetre, távolban a Velencei-tóval.
Koncepció: elsődleges cél volt a harmonikus épület-környezet egyensúly kialakítása, a háznak a környezettel való kommunikációja. Az építtetőkkel való egyeztetések folyamán egy olyan házat álmodtunk meg, ami formáját tekintve egyértelműen mai, ugyanakkor ellentmondásmentesen simul bele a természetbe.


Tájolás és funkciók:
Az erősen lejtő telek adta, hogy kétszintes épületben gondolkodjunk. A lenti déli, panorámás kertrészhez kapcsolódnak a közösségi terek, míg a bejárat, az érkezés, illetve a szobák a felső szintre kerültek.


A két szint között teremt kapcsolatot a bejárattal szemben feltáruló galéria. Az egész házat az átláthatóság, nyitottság jellemzi, a házba lépve egyből látjuk a panorámát és a közösségi tereknek is részesei lehetünk egyszerre.
A déli panorámás napsütötte oldalakon az épület kinyílik a nagy üvegfelületeivel, míg az északi utca felé zárt képet mutat.



Forma és anyag:
A hagyományos és modern elemek ötvözete jellemzi az épület megjelenését: tipikus ötszögű házforma, de letisztult, minimalista formában, ereszkinyúlás nélkül, a hagyományostól szándékosan elütő méretű és arányú nagy ablakfelületekkel, antracitszürke korcolt fémlemez fedéssel. Ezt ellenpontozza a földszinten, mintegy lábazatként megjelenő rusztikus felületű, de modernebb terméskő burkolat és a környező természet színvilágával harmonizáló szélezetlen faburkolat.


Fontos volt az építtetők számára az időtállóság és az újrahasznosíthatóság, szerettek volna mindent természetes anyagból építeni, a tetőfedés anyagaként még a velencei tó környékén elterjedt nádfedés is szóba került. Végül „a kevesebb több” jegyében ezt elvetettük, így az épület nem csak természetes, hanem fiatalos a mai kor szellemének megfelelő kortárs alkotás lehetett. A bevonatos alumínium burkolatok közül olyanra esett a választás, aminek tartóssága az épület élettartamával megegyezik és utána is 100%-ban újrahasznosítható.

A ház a gépészeti rendszereiben is az energiahatékonyság elvét követi: hővisszanyerős szellőztetést terveztünk oly módon, hogy a friss levegőt télen előfűtjük a talaj, majd a cserépkályha hőjével. Nyáron fordítva, a talaj előhűti a belépő friss levegőt. Az épület fűtési igényét minimálisra csökkentjük a hővisszanyerős szellőztetéssel, ezáltal gyakorlatilag minimális fűtési teljesítménnyel kifűthető a ház.
Mivel a telken gáz nem található és egyébként sem használtuk volna, ezért alternatív megoldást kerestünk. Végül a választás a fatüzelésű cserépkályhára esett, azzal a szokványostól eltérő kialakítással, hogy a lakószobákat is ezzel fűtjük légcsatornákon keresztül. A cserépkályha gyártójával egyeztetve terveztük a cserépkályha légbevezetését, az alapozását és a kéményt.
Belsőépítészet
A belsőben is mindenhol visszaköszön a fafelület és a famotívum. A ház lakói egy természetszerető család, a visszafogott berendezés, a gondosan kiválasztott színek, és rengeteg találékony és kedves részlet-amit a tulajdonos maga készített- őket dicséri. Egyénileg kialakított konyha és fürdő mellett a lépcsőház is egyedi korlátot kapott, mindenütt a természetes anyagok, színek dominálnak, az összkép a tulajdonos jó ízlését tükrözi, mely egyedi és harmonikus.




Ha építkezésen gondolkodsz, és szeretnél velünk konzultálni, írj egy emailt, felvesszük Veled a kapcsolatot és megbeszéljük a megfelelő időpontot! A konzultáció során részletesebben elmondjuk és megmutatjuk, mire érdemes figyelni, milyen szerkezetekben, anyagokban, gépészetben érdemes gondolkodni, valamint milyen terveket ír elő minimum a jogszabály, és milyen tervekre lesz szükség ahhoz, hogy a kivitelező tényleg álmaitok otthonát építse meg! Családi ház referenciáinkat itt találod!
Szerző: Biriki Krisztina, Gortva Anikó