Ezúttal egy olyan családi ház megtervezése volt a feladatunk, aminek egy része lakóépületként funkcionál majd, ahol a család a hétköznapjait töltheti, míg a másik funkció a gazdálkodást szolgálja. A gazdálkodás eredményével a saját háztartásukat, és a családjukat látják majd el.

Csömöri családi ház – udvari homlokzat terasszal és kertkapcsolatos pinceszinttel, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió
Az épület elhelyezkedése

A tervezett telepítésnél fontos szempont volt, hogy az aszfaltozott utcától kellő távolságot tartsunk, amely megadja azt az intimitást, amire az építtetők vágynak, mikor hazaérkeznek otthonukba. A telek felső részén helyeztük el az épületet, hogy a permakultúrás gazdálkodást minél kevésbé zavarja a ház.

Csömöri családi ház – felülnézet a lakó- és gazdasági épületszárnyakról, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió
Alaprajzi kialakítás

Az épület két részből áll, amelyek szoros egységet képeznek egymással. A nagyobbik, pincével is rendelkező rész a családi gazdaság működéséhez szükséges eszközök, berendezések tároló és feldolgozó helyiségeiből áll, míg a másik, déli oldal pedig a lakó épületrész.

Csömöri családi ház – fedett terasz és saroküveges nappali, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió

A lakó épületrészt egy üvegezett előtéren keresztül közelíthetjük meg, innen két zónára oszlik az épület, a közösségi tér, azaz a nappali étkező konyha nagy, magasított légterű tere és az intim zóna, ahol a pihenés, készülődés terei találhatóak.

Csömöri családi ház – bejárat, nappaliablak és tölgyhatású garázskapu, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió

A konyhán keresztül átmehetünk a gazdasági épületrészbe, amelynek saját előtérrel rendelkező bejárata van. Innen nyílnak a tárolók, feldolgozó területek, és a járműtároló – melyben a gazdálkodáshoz szükséges gépek állnak.

Csömöri családi ház – érkezési udvar kerti szigettel, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió
Tömegalakítás, anyaghasználat

A tömegalakításnál egyszerű épületformákat használtunk, hagyományos nyeregtetős épületeket kötöttünk össze lapostetős, üvegezett nyak tagokkal. Így az összetett funkció és nagy épületméret ellenére is meg tudtunk maradni a hagyományőrző vidéki épületek léptékénél.

Csömöri családi ház – utcai épületszárnyak és gazdasági járműtároló, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió

Az épületeket a vakolt homlokzat egyszerűsége jellemzi, míg a visszahúzott ereszek és a hol üvegezett, hol csak oszlopos tornácok adnak fiatalos lendületet az épületnek.

Csömöri családi ház – oromfalak és üvegezett összekötő, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió


A pinceszint oldalfala szerelt szálcement homlokzatburkolatot kap. A nyeregtetős részeken a tetőfedés hagyományos cserépfedés.

Csömöri családi ház – oldalhomlokzat keskeny ablakokkal, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió
Gazdálkodás a telken

A család fő célja tehát az lenne, hogy idővel a közvetlen környezetüknek és saját maguknak egy önellátó családi gazdálkodást biztosítsanak.

A gazdálkodás 4 nagyobb részből tevődik majd össze:

  • Előkert
  • Veteményes kiskert
  • Gyümölcsös
  • Takarmányos, fás terület
Csömöri családi ház – utcai homlokzat és előkert, fotórealisztikus látványterv – Gortva Építész Stúdió
Összegzés


Az épület nem a jellemző divatirányzatoknak kíván megfelelni, sokkal inkább egy időtlen, visszafogott megjelenésű, a környezetébe diszkréten illeszkedő, speciális funkciókat ellátó családi ház.

Nézd meg ezeket a terveinket is!:

szerző: Paulovits Dóra

Ha építkezésen gondolkodtok, és belevágnátok, gyertek el konzultálni hozzánk, ahol részletesen elmondhatjuk és megmutathatjuk Nektek, mire érdemes figyelnetek, milyen szerkezetekben, anyagokban, gépészetben érdemes gondolkodnotok, és milyen terveket ír elő minimum a jogszabály, illetve milyen tervekre lesz szükség ahhoz, hogy a kivitelező tényleg álmaitok otthonát építhesse meg!